Ezúton értesítünk, hogy az Ezoterikus Baráti Kör megszűnt.
Szeretettel üdvözöl:
Mina & Győző
Kedves Barátunk!
Minden teremtett dolog elmúlik. Most, hogy a természetben is ezt látjuk, talán könnyebben elfogadható ez. Ahogy a platánfa levele pörögve, repdesve hull alá, az Ezoterikus Baráti Kör "halála" is legyen ilyen!
Írhatnánk:
„Reméljük, jól érezted magad, akárha csak egyszer is voltál nálunk!”
Nem írjuk, mert tudjuk így volt.
„Reméljük, hogy adni tudtunk!”
De ezt sem írjuk, mert adtunk.
„Reméljük, hogy volt bármelyik alkalommal, akár egy mondat, mely neked szólt, mely elgondolkodott, megerősített, elindított vagy lezárt benned valamit!”
Írhatnánk, de nem tesszük, mert aki egyszer is járt nálunk, az megkapta azt a mondatot. Mert nincsenek véletlenek.
Remélni tehát nem ezt kell nekünk, hanem, hogy volt hatása, hogy volt füled a hallásra, szemed a látásra és szíved a befogadásra!
De igazából ezt sem kell remélnünk, csak annyit, hogy ha még nem történt meg, akkor hamar történjék meg!
Köszönettel tartozunk viszont azoknak az előadóinknak, akik elfogadták felkérésünket és megtisztelték az Ezo-Klubot(ahogy egymás közt hívtuk).
Köszönet nekik!
Ahogy a platánfa levele a rövidülő nappalok hatására lehullik, és ezzel bevégzi feladatát, úgy az Ezoterikus Baráti Kör is bevégezte elrendelt feladatát. Halála kapcsán még sincs helye a sírásnak! Egy kis nosztalgiának igen, egy mosolynak, egy-egy kép felidézésének. Talán lehetne ezt tennünk most, mi meg is tesszük biztosan, de te kedves barátunk azt teszel, amit akarsz, amit jónak látsz!
Budapest, 2010.november 12. Szeretettel ölel:
Mina & Győző
Szólj hozzá
stn [ 2010-09-14 14:55 ]
Ugyanaz egy másik irányból: http://racezo.neobase.hu/
Vajon ki karatézik több ideje? Aki heti 2-3 edzésre jár már 20 éve, vagy aki 6 éve 0-24-ben elég fanatikusan ezzel foglalkozik? Tapasztalataim egy morzsáját osztanám meg Veletek. Az egész - természetesen - még nálam sem állt össze teljesen, de arra elég, hogy egy 'minden-mindennel összefüggő' rendszer létrejöhessen, ami nem a másik ellen agitál persze a Szeretet sűrű hangoztatása mellett.
Győző [ 2009-12-14 13:20 ]
Köszönöm , és örülök neki, ha így volt. A Szintézisen fura volt hallani, hogy a szeretetről még nagy emberek is egy olyan véleményt mondanak, ami szerintem nem az igezi, ami csak az egot simogatja. Egyre inkább azt látom, hogy a pszichológia bármennyire is törekedik a spiritalitás felé, nem látszik azt elérni. Persze ez sem baj.
Brigi [ 2009-12-12 13:09 ]
Kedves Mina és Győző!
Először is, Mina hiányoztál az összejövetelről!
Győző, nagyon szép volt amit a szeretet ünnape kapcsán mondtál , szerintem az összes jelenlévőt megérintette.
Gyönyörű volt a zene! Csak így tovább !
Mindenkinek szép napot!
Brigi [ 2009-11-30 15:51 ]
Sziasztok!
Nagyon szuper volt a novemberi klubnap, alig várom már a decemberit!
Mindenkinek szép napokat!
Lena Belicosa [ 2009-11-11 20:13 ]
Már fenn volt a linketek, most módosítottam "s" betűre, ti is javítsátok át. Szeretettel: Léna
Filéné Libis Beáta [ 2009-11-06 21:00 ]
Szia Mina drágám!
Nem is dicsekedtél az új honlapotokkal!
Nagyon örülök neki , engem ezek a dolgok érdekelnek
Gratula!
Bea
Lena Belicosa [ 2009-11-05 14:08 ]
Én is szeretném a honlap linkjét nálatok elhelyezni, én is kiteszem a tiéteket.
www.lenabelicosa.5mp.eu
Köszönöm.
Léna
Spanyolország
Dani [ 2009-10-10 11:51 ]
Kedves honlapszerkesztők!
Én is ajánlanék egy linkcserét:www.ezotop.5mp.eu
Békési Zoltán (Taipan) [ 2009-10-05 02:46 ]
Légyszíves tegyétek be a linkek közé az én oldalamat is. www.taipan.5mp.eu
Amint feltettétek az enyémet, én is felteszem a tiéteket.
Brigi [ 2009-08-26 16:45 ]
Kedves Mina és Győző!
Fantasztikusan sikerült a honlap! Nagyon tetszik! Örülök, hogy tagja lehetek a Baráti Körnek!
Szintén várom a szeptemberi klubnapot!
További sok sikert kívánok!
Dina [ 2009-08-23 16:55 ]
Gratulálok Minácska és Győző!!
Csak egy ilyen oldallal lehet teljes az EZOBKÖR! :-)
Patocska Tündi Andrea [ 2009-08-18 20:57 ]
Engem minden téma érdekel! Szívessen olvasok ilyeneket!
ezerfogú [ 2009-08-14 10:59 ]
Gratulálok az eddigi munkátokhoz. További sok sikert kívánok és már nagyon várom a szeptemberi klubnapot. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Hermi [ 2009-08-14 08:59 ]
Nagyon szuper lett a honlap, minden elismerésem Drága Anyukámnak és Győzőnek!
csak így tovább:)